A kör bezárult....

...ma délután Chamonix-ban (Samonyi-nak ejtik) tett kirándulásunkkal. A városközpontban nagy ünneplésbe csöppentünk, habár az egybegyűlt tömeg, újságírók, TV-sek nem minket akartak ünnepelni, hanem az UTMB (Ultra Trail Mont Blanc sponzored by North Face)célba érkező versenyzőit. Nagy büszkeséggel üdvözöltük a 24 óra 21 perces idővel kilencedikként éppen célbaérő miskolci Németh Csabát - ez igen Csaba, gratulálunk! Mi egy kicsit hamarabb indultunk, mint ők, de mi is teljesítettük a távot, amire őszintén szólva büszkék is vagyunk. 15 kg-os hátizsákkal, a mi előéletünket tekintve elégedettek lehetünk: egy köhintés, egy feltört láb nélkül megcsináltuk (enyhe hasmenésünk azonnal elmúlt a jó kis svájci gyógynövényes pálinkától). Néha "kicsit" elfáradtunk, de igazán hasznos volt testileg, lelkileg. Pár kilót fogytunk annak ellenére, hogy igen jókat ettünk (francia sajtok, vörösborok, soroljam?) és a két hét izzadás hegymenetben bármely méregtelenítő kúrát felülmúlt. A napfény, tiszta levegő és forrásvíz jótékony hatásáról nem is beszélve.
Mentálisan? Jóleső érzéssel nyugtáztuk ismét, hogy bármilyen magas csúcs elérhető, ha az ember kitűzi magának a célt, elindul s kitartóan megy előre...
Biztosan sokáig fogjuk még emlegetni ezt a két hetet, mert ez minden volt, csak nem egy hagyományos nyaralás. Otthon még sok érdekességgel, részlettel akarjuk bővíteni az eddigi bejegyzéseket... hiszen itt elsősorban menni kellett és nem írogatni, és terveink is vannak a most megszerzett tapasztalatokkal. Tehát jön a folytatás - örömmel veszünk minden hozzászólást, kérdést az eddigiekkel kapcsolatban.
A következő hasonló blog címünk mi lesz? www.johnmuirtrail.blogspot.com ? www.kilimanjaroclimb.blogspot.com? www.everestbasecamp.blogspot.com? Még alszunk rá néhányat....
Holnap buszozunk Genfbe (vasárnap vonattal furcsa módon nem elérhető), onnan easyjet-tel irány haza. Hétfőtől viszlát újra otthon!

Végre kempingben

Végre kempingben alszunk, már második este! Ez hiányzott még a repertoárunkból. Mert az út eddigi részén egy kemping sem volt, de amióta csütörtökön átsétáltunk a svájci-francia határon és megérkeztünk Chamonix völgyébe, azóta kis városkákban töltjük az éjszakát. De szaladjunk egy kicsit vissza bejegyzésünk utolsó állomásához. Szerda reggel elindultunk Champexből, és az 1 napos szállodai pihenő után újult erővel vágtunk neki a csúcsoknak: az útvonal hasonló mint eddig minden nap: felmegyünk jó magasra, hogy aztán leereszkedhessünk….a szerdai csúcs Bovine (1987 m) volt, és egy kényelmesnek tűnő erdei sétából hamar a sziklák birodalmában találtuk magunkat megint, ahol végeláthatatlanul kellett megmászni a hatalmas köveket, hol kisebb, hol óriás léptekkel. Ez a legnehezebb fajta hegymenet, mert itt sosincs két egyforma lépés, nincs ritmusa a menetnek, és ezért sokkal fárasztóbb. Útközben azért volt pihenésre is mód, amíg jól nevelten félreálltunk és elengedtük a sziklás ösvényen lefelé vonuló tehéncsordát. Kedves kis és nagy fekete tehenek voltak, szép kolomppal a nyakukban. Néhányuk kíváncsian fordult felénk, míg mások észre sem vették, hogy ott vagyunk. Pedig mi köszöntünk is nekik Bonjour-t, amely itt minden szembejövőnek kijár. Jól kifáradtunk mire fölértünk, de az ereszkedés már kényelmesebb volt, a végcél pedig Trient volt, kis kemping WC-vel és vízcsappal. Szomszédaink pedig egy db lakókocsi, valamint 19 óráig favágók szórakoztattak minket a traktorjukkal kissé hangosan……nem volt gond az ébresztéssel sem, mert reggel 7-kor újra megjelentek. A korai indulás aznap is elmaradt….nekünk legalább 2 óra kell, mire sikerül sátrastól elindulni. Sokan elhúztak addig a mellettünk menő úton, és a fölfele kapaszkodás közben is elhagytak páran, de azért mi időben elértük az arra a napra kitűzött csúcsot: Col de Balme (2191 m). Ezzel átléptünk megint francia honba, és a fogadtatás káprázatos volt: újra a Mont Blanc csoport csodáját nézhettük. Gyorsan meg is pihentünk ebben a gyönyörű panorámában, majd egy kényelmes ereszkedés után megtaláltuk az első igazi kempinget: gyönyörű környezetben, első osztályú zuhanyzókkal. Ma reggel felfrissülve, nagy tervekkel indultunk útnak, hogy meg sem állunk a 2300 méteren lévő Lac Blanc tóig. Aztán útközben módosult a terv, és elég volt 2100 m-ig felmenni, aztán felvonóval lejönni, hogy ismét egy szuper kempingben alhassunk, ahol már wifi is van.
11 napig minden nap alaposan elfáradtunk, és ennek most vége:o( Holnap már csak egy könnyebb túra vár ránk. Nehéz lesz otthon a 15kg-os hátizsák nélkül közlekedni, de valahogy majd megszokjuk…..

30 új fotó a lenti Flickr ablakban!

Vagy itt megnézheted a teljes szettet nagyobb méretben is. Enjoy... vagyis jó szórakozást hozzájuk :-)

Ultralight életfilozófia - folytatás a magasból

Igen, ha az Asus eeePC-től, GPS-től, SPOT-tól és egyéb csoda ketyeréktől a hátizsákunk (GoLite Jam típus, ami a maga 600g-jával jó 1 kg-val könnyebb, mint bármi hasonló méretű zsák)nem is a legeslegultralight-abb szerelés, de ez a két hetünk igazi ULTRALIGHT ÉLET. Mitől, miért? Mert a napi életet teherré tévő dolgokat: félelmek, elvárások, idegeskedések, aggódások, mások véleménye rólad, a média agymosó szennye... és még sorolhatnám - lenn hagytuk, mélyen a vögyekben.

Fantasztikusan jó érzés szabadon kóborolni, egész nap hallgatni a patakok zúgását, kolompok hangját, a gleccserek ropogását, szívni magadba a LEVEGŐT, NAPFÉNYT, SZELET, PÁRÁT, KÖDÖT, ESŐT, FORRÁSVIZET.... mindent ami természetes. És közben csak a következő lépésre kell figyelned, majd minden kialakul, eljön, kiderül. Ez a teljes bizonytalanság állapota (Dynamic labile equilibryum - a la Kiran Schmidt), amit ha képes vagy elfogadni és nem félsz tőle, hanem mindig a kihívást, a lehetőséget látod benne, akkor többé nem lesznek gondjaid, nyugodt és boldog leszel.

Valamit valamiért. Régebben nagy "utazásaimat" mindig precízen, percre pontosan megterveztem - szállások, autó, programok előre lefoglalva, minden kidolgozva - csak semmi meglepetés. Az sem volt rossz akkor, ahogy akkor láttam magam és a világot...
De ez most valami egészen más életérzés: minden lehetséges és minden jó úgy, ahogy éppen alakul. Elfogadom, ami nem rajtam múlik, ami pedig rajtam, abban ÉN DÖNTÖK KEDVEM, MEGÉRZÉSEM, HANGULATOM SZERINT.
Nem tudom, hogy mi lesz holnap, mi lesz 1 óra múlva, 1 perc múlva.... nem is akarom tudni, mert a pillanatra figyelek, arra, hogy most IGAZÁN ÉLEK ÉS ÉLVEZEM AZ ÉLETEM.

Vagy izzadok a tűző napon, vagy didergek a fagyos szélben, sátrazunk a zuhogó esőben vagy megszállunk egy menedékház 50 ágyas termében (esetleg egy rendes szálloda szaunájában pihentetjük izomlázunkat)vagy 3 napig csak patakokban mosdunk... mindegyik élvezetes, mert emellett döntöttünk, mikor a Tour du Mont Blanc ösvényére léptünk.

Mindenkinek meg van a saját útja, amin járnia kell ... tartja a mondás. Igen, tényleg. De szent meggyőződésem, hogy mindenki megválaszthatja, hogy milyen úton és hova akar eljutni.

Remélem Te is, aki éppen e sorokat olvasod a számodra legmegfelelőbb ÚTON jársz. Ha talán mégse, akkor állj meg, és keress egy másikat....

Portia Nelson: Önéletrajz öt rövid fejezetben
I.
Sétálok az utcán.
Egy mély lyuk van a járdán.
Beleesem, elvesztem.
Nincs segítség.
Nem az én hibám.
Egy örökkévalóság kell, hogy kitaláljak.
II.
Ugyanazon az utcán sétálok.
Egy mély lyuk van a járdán.
Úgy csinálok, mintha nem látnám.
Újra beleesem.
Nem tudom elhinni, hogy ugyanott vagyok.
De nem az én hibám!
Még nagyon hosszú idő telik el, míg ki tudok jönni.
III.
Ugyanazon az utcán sétálok.
Egy mély lyuk van a járdán.
Látom, hogy ott van.
Mégis beleesem... ez puszta megszokás.
A szemem nyitva van. Tudom, hol vagyok.
Az én hibám!
Azonnal kijövök.
IV.
Ugyanazon az utcán sétálok végig.
Egy mély lyuk van a járdán.
Megkerülöm.
V.
Egy másik utcán sétálok végig.

Érdekességek az eddigi 9 napból

Egy ilyen túrán rengeteg múlik a ruházaton, szerelésen is. Ebből a szempontból "világbajnokok" vagyunk... és büszkén kihúzom magam, mert minden egyes darabot hónapokon kresztül válogattam, olvastam a teszteket és rendelgettem a neten keresztül (na, vajon honnan? :-).
Az abszolut világcsúcstartó a merinó gyapjú póló, pulcsi, zokni. Az az eddigi rövidebb túráinkon is látszott, hogy nagyon jók, de hogy ennyire???? Hölgyeim és uraim, tessék megkapaszkodni..... két hétig, mosás nélkül, 160 km-en keresztül hordva a SmartWool márkájú merinó zoknimnak SEMMI SZAGA NINCS, halál komolyan semmi. Mintha most vettem volna ki a mosogépből. Ugyanez igaz a 2 db rövid és hosszú ujjú Icebreaker pólóimra (szintén merinó). Minden nap többször úgy beleizzadok, hogy csavarni lehet belőlük az izzadságot... napon megszáradnak és kész, semmi izzadságszag, semmi mosás 2 hétig.
Hajózók, hegymászók 30-40 napig sem veszik le magukról, és nem rohadnak szét a bűztől. Ezeket a cuccokat itt valahogy a francia és olasz hölgyek nem ismerik, mert amikor elmennek melletted az ösvényen, akkor olyan tömény parfüm illat veszi őket körül, hogy majdnem elkábulsz...
Vannak olyanok, akiknek amit mi csinálunk az nevetséges. Ők a 160 km TMB-t egyhuzamban, futva teszik meg. Ez az Ultratrail TMB, ami holnap indul és 31-én ér véget - tehát találkozni fogunk velük. A legjobbak állítólag kb. 24 ÓRA ALATT végeznek, nem alszanak, csak perceket pihennek, az állomásokon bedöntenek pár pohár folyadékot, éjjel fejlámpával a fejükön rohannak a keskeny ösvényeken a szakadékok fölött.... ŐRÜLET!!! Hol van ehhez képest egy sima maraton???
Eddigi alvási statisztikánk: 4 éjszaka sátor, 3 éjszaka szálloda, 2 éjszaka menedékház tömegszállás.

svájci "luxus" a tóparton

Kedd délután, takaros szálloda egy kis üdülőfaluban, heverészés a kényelmes ágyon, miközben wifin keresztül írogatunk a blog-ba... Igen, olyan jól haladtunk az útvonalon, hogy azt vettük észre, hogy ha nem állunk meg kicsit, akkor Genf-ben várhatunk a vasárnapi gépünkre pár napot. És igazából rendesen egyszer sem lazítottunk eddig. Courmayeur- ban egy esténk volt és egy rövid délelőttünk a "a civilizációban", aztán szombat délután már ismét felfelé araszoltunk 2000 méterre. Megálltunk egy menedékháznál, napozgattunk, pihiztünk és úgy döntöttünk, hogy kipróbáljuk a sátorozást ilyen magasságban is (eddig 1700 volt a legmagasabb). Valszeg a világ egyik legszebb sátorhelyét találtuk meg: egy fennsíkon, pontosan a Mont Blanc-cal szemben. Hozzánk nagyon kegyes volt a FEHÉR HEGY, mert estére egy szem felhő sem volt az égen és tűélesen, teljes pompájában csodáltuk a sátrunkból naplementekor és vasárnap reggel, napfelkeltekor is. Nagyon jól aludtunk, kicsit éjjel még melegünk is volt, így reggel csodálkoztunk, hogy a páracseppek ráfagytak a sátor egyik lapjára... tehát a pehely hálózsákunkon lévő -5C határérték nem kamu. Reggel is fantasztikusan nyugodt, tiszta, idilli volt minden szemközt a M.Blanc-on.... nem is sejtettük, hogy éjjel lavina temetett be 8 hegymászót odafönn. Nagyon együtt érzünk az elveszettekkel - ilyen közelségből ez nem csak üres média szenzációként hat, hanem valós emberi tragédiaként.
Most kis szünet következik, mert az előttünk lévő 4 kemény nap előtt még kiélvezzük a szauna és jacuzzi minden örömét... Este még folytatjuk és szuper képek is vannak.

Köszönjük a figyelmet és támogatást barátainknak!

Szia Tibi,

Köszi a "lelki" támogatást. Tényleg fantasztikus az egész - nagyon élvezzük. Hol 0 C-ban alszunk sátorban a hegyen, hol tömegszálláson menedékházban, hol kényelmes szállodában (mint most is itt Svájcban - Champex-ben). Szombat éjjel, amikor a lavina volt épp sátraztunk pont szemben a Mont Blanc-nal egy 2000m-es hegycsúcson, de semmit sem vettünk észre, nagyon csendes, nyugodt volt minden. De a hegyek ilyenek, tiszteltni kell őket - mi ezt meg is tesszük. "When the mountains speak - wise men listen." - ahogy John Muir a híres amerikai túrázó legenda is ajánlotta. Tegnap hó esett a hágon, amin átkeltünk Svájcba Olaszországból. Részletek, új fotók este a blogon, ma lazítunk, pihenünk egyet, mert a holnapi lesz a legkeményebb szakasz, föl egészen 2680m-ig.

Baráti üdvözlettel a "a csúcsok világából":

Pali, Ági